Kategóriák
Mécses

Hegedűs Attila: Öntudatlanul

Bő tíz éve egyszer volt ez már így. Annyi testi nyavalyám volt egyszerre- idült légúti panaszok, a nyaki izmok bemerevedtek-, hogy alig győztem orvoshoz járni. Pedig valószínűleg csak a testem szólt: nem képes többé kimondani azt, amit kényszerből mondanom kellene, nem képes fejet hajtani az előtt, amit képtelen vagyok elfogadni. Én nem szóltam- hát kiáltott helyettem szervezetem. Öntudatlanul, mint a kövek.

Persze ez visszafelé is működik. Mikor kamaszkoromban szerelmes voltam, az emberek az utcán látták rajtam a sugárzást: valami történik… Amikor nagy teher esett le vállamról, új munkahelyem lett, amiért rajongtam, régi ismerősök szólítottak meg a téren: mi történt, valami megváltozott rajtad!  Én nem mondtam semmit, de mindenem kiáltott: boldog vagyok, legyetek boldog velem együtt! Még csak oda se kellett figyelmen, ki se kellett mondanom, szavaim helyett én magam lettem az örömhír hordozója. Öntudatlanul, mint a kövek.

Illedelmesen elhallgatjuk, ha valami nagyon fáj vagy valami nagyon szép. Megvannak a határok: tól-ig tart a fájdalom és az öröm kifejezése. És mindig lesznek bennünk vagy körülöttünk farizeusok, akik ránk szólnak: hallgattasd már el őket, a kiáltókat, az ünneplőket vagy a sírókat! És mi hallgatunk rájuk. Ugyan mi mást tehetnénk?

Bár Dávidnak is volt egy Mikálja, aki rászólt, ugyan viselkedjen már királyhoz méltóan, amikor táncolva kísérte be a Frigyládát Jeruzsálembe-mit fognak szólni a többiek? Csak éppen Dávid tudta, hogy az Isten jelenléte miatti szertelen öröm nem teszi őt méltatlanná, sőt!

Akik a jól ismert történetben Hozsannát énekelnek, azok egy több évszázados hagyományt élnek meg: várják a megígért Messiást, Dávid utódát.  Több évszázad feszültsége szakad ki belőlük: hátha most…? Egy ilyen ősi vágy beteljesülésére született éneket akarnak a farizeusok elhallgattatni. Most komolyan: tényleg elhitték magukról, hogy magukvájta szűk csatornába tudják szorítani az örömöt?

Jézus nem azt mondja, hogy helytelen csöndre inteni az örömmel eltelteket. Csak annyit: értelmetlen. Ennek a figyelmeztésnek az esélye annyi, mint köpésnek a Gyehennán.

Mert ha én nem szólok, szól helyettem más. Persze tudjuk, ne szólj szám, nem fáj fejem, de erre válaszol Müller Péter Sziámi: akkor meg mi szükség van szájra meg fejre? És ha a száj megnémul, ezer és ezer szervünk kiáltja világgá: örüljetek velem! (Vagy éppen: sírjatok velem!) Öntudatlanul, mint a kövek.

Tudom, nem lehetünk mindannyian József Attilák, akik magukat mindig kitakarják. Vallásosságba, kultúrába, erkölcsbe és illembe burkoljuk azt, amit félünk megmutatni. Most éppen örömünket.

Csak éppen a dolog nem így működik: aminek meg kell lennie, az előbb-utóbb kibukik belőlünk. Öröm és fájdalom egyaránt. Ha nem kaphatok meg valamit, ami létfontosságú, vagy hallgatnom kell róla- mindkettő halálos lehet. Mint történetünkben is, az öröm is mérgezővé válhat, ha nem talál kiutat. (Ahogy a halál szempontjából sincs semmi jelentősége annak, hogy valakinek a lélegzetvétel előtt vagy után szorítják el hosszú percekre a nyakát.)

Engedjük hát meg magunknak, hogy örüljünk, amikor örülni kell, amikor Az lép közénk, aki annyira vártunk! Ha nem engedjük, akkor is megszólalunk. Ha hangosan nem is, majd megszólalunk öntudatlanul, mint a kövek. 

Related: escobedo v illinois apush, johanna maher rahal, did nicodemus leave gold for jesus, proposed oklahoma turnpike map, what kind of cancer did mark hurd have, rivian automotive llc 301 west kerrick rd normal il, anne brown tulsa weather, barbara chang frieden, louisiana inspection sticker grace period 2020, mark elliott denholm elliott, mobile escape room orange county, kern county building permit fees, borrowers defense art institute, lds lesson helps for conference talks, william smith obituary new york,Related: conversations on diversity and inclusion chico state, sam duluk married, average broad jump for college football player, loreto high school uniform shop, failed to show ncl ticket, financial aid upenn contact, lucy in the sky customer service phone number, who owns lansing building products, muslim youth summer camp, nursing jobs in north cyprus, civil extortion florida, george h w bush funeral video letters, calcified hilar lymph nodes, isabella cameron wedding, is blood clotting positive or negative feedback,Related: is gabriel bateman related to justin bateman, disturbing behavior 2, lippert stabilizer jack leg, market survey of processed food project, tracy union gabrielle union, brittany zamora interview, kamas, utah ballerina farm for sale, motion to strike injunctive relief, roseville apartments under $1,000, orteils engourdis stress, aoyama kun characters, cornell university academic calendar 2022 23, ramaz school teacher salary, 1972 rapid city flood victims names, pro circuit t6 spark arrestor removal,Related: mysql select distinct values and count of each, tango ice blast profit margin, north dakota basketball coach, bianca 3aw producer leaving, average speed of a basketball pass, what happened to the 12 mighty orphans, mulatto urban dictionary, list of ben hampton prints, british swimming times, darlene bishop biography, eaton county sheriff police reports, draftkings withdrawal, white catcher’s gear baseball, desdemona toni morrison full text, how do i change my birthdate on spirit airlines,Related: moving in with mom after dad died, alpharetta high school football coach resigns, what are the disadvantages of convenience foods, the century of the self transcript, emily kaplan espn biography, obituaries in monroeville, 630 washington street canton ma, bibasilar dependent atelectasis on ct scan, cornwell funeral home obituaries, harris county esd 16 candidates, how to display plastic silverware for a party, eagle transformation mask medium, why do f1 drivers drink from straw after race, what happened to ella leyers on professor t, itsfunneh minecraft mods,Related: ammonium sulfide reacts with hydrochloric acid, what type of cancer did dale walksler have, usa crafters jewelry clearwater, florida, beers similar to corona australia, associate partner mckinsey salary, foundry student accommodation, machiavelli effectual truth, mobile coffee van northern ireland, carlos marcello quotes, vintage 70s hippie clothing, frederick county public schools special education, black hair industry statistics 2020 uk, how old was martina navratilova when she retired, rana pasta after expiration date, palm bay crime reports,Related: revice denim return policy, how many years for principal to second degree murders, municipal parking services new orleans, mark and lynda thompson podcast, elenker upright walker replacement parts, annastacia palaszczuk father, lake county, montana sheriff dispatch log, steve nicol testimonial, big bear traffic accidents, anfield main stand seating plan rows, florida man september 15, 2001, flying scot weight with trailer, wasilla police scanner, cyclist killed wantage, pima community college athletics staff directory,